Minden ami szép volt....

 

Most, hogy minden véget ért, ha Te úgy akarod, hat búcsúzom tőled én. Ki űzők szívemből minden régi álmot és vágyat, kívánok neked, sok-sok boldogságot! Meg fogod látni ha múlnak a percek, ki volt az ki igazan szeretett Téged! Akkor fogsz rájönni, hogy ki voltam én, mikor életem véget ér . . . Lehet hogy lesznek nálam nyalósabbak is, de tudom hogy egyik sem fog helyettesíteni! Eszedbe jutok százszor is mikor majd mind-mind megbánod ezt Te is. Egyszer majd eljön az utolsó csapás, mikor nem tudsz majd szeretni már senki mást! Minek is adott az Isten szerelmet, ha nem lehet az enyém kit igazan szeretek… Bevallom sokat szenvedtem teérted, te voltál, kit szerettem minden vágyam, reménységem… Ha feledni akarsz hát feledj őrökre, ne térj vissza hozzám sírva megtanulva. De bennem az emlék a szívem mélyén is él, ezért ha meglátlak sírni tudnék … Az én szeretetem olyan szeretet, mivel mást szeretni nem lehet! Elmúlt ami szép volt, ami igaz volt … minden … Felejteni ilyet nem is lehet, távol vagy, de szívem nem feled és szeret … E fájó két szó: Isten veled …, Fájó két szó még: Búcsúzni kell, s elszakadni attól kit igazán szeretek! Őrizd meg e levelet, amit írtam neked, s jussak eszedbe ha majd előveszed mert más törte szét a szívedet! E verset amit írtam neked, talán el is dobod, de lesz még sok olyan napod, mikor hiányozni fogok! Jobb lett volna másképp viselkedni veled s te velem, másképp ismerni meg egymást … Ha jó volt veled, ha szép volt veled, most annál rosszabb nélküled! Mond miért jöttél ha ily gyorsan elmentél? Miért csókoltál, ha bízni bennem nem tudtál? Ha Te így akarod, ha Te így kívánod, megyek az utadból, szépen fére állok, hogy más helyembe álljon, mert te így kívánod! Hirt nem hallasz felőlem többet az életben, nem is fogok írni míg pár napig amíg élek, a Te nyugalmadat nem zavarja senki többet! Nem is térek vissza soha többet az életbe, el fogom feledni halovány szép orcád! Elfeledek mindent ami boldogság volt veled, az életem áldozom fel … meg a nevedet is, ha Te így akarod

   

Babar Zoltán
(1973-)

                                                                           

 

Ha elmúlik...

Az ősz hajam fakulva áll,
az idő felettem, lassan eljár
borongva nézek a magányba
álmodok, de szinte hiába.

Ha elmúlik felettem az idő,
már nem számit, hogy mi jő
látnám magam rogyni végre
nem adom fel nincs még vége.

Ezek a napok is elmúlnak,
békében és nyugalomban
tetteim és múltam bőven van
örökölhettek, ha elmegyek nyugalomban.

Mindent nektek adok mindent,
csak méltán temessetek el engem
úgy érzem a jót, jóra halmoztam
ha nem így van bocsánat! Alkottam.

Ősz hajam fakulva áll,
az idő felettem eljár,
nevetek halkan a szobámban
a tollam sem fog csak kopáran.